,,A Zselic számomra nem más, mint egy darab a múltból, ahol az erdők mélyén betyárok, szarvasok, és egyszerű erdei munkások békességben élték életüket, végezték mindennapos teendőiket. A Zselic őrzi múltját, büszke jelenére, és bízik jövőjében. Bízzunk benne mi is, hiszen ez a hazánk, Magyarország!" (Gyenes Viktor)

A Zselic szikrázó nevét nehezen tudja elfelejteni az ember. De mit is jelent tulajdonképpen, honnan származik ez a név? Sokféle elképzelés van ezzel kapcsolatban:

Zselica: rác eredetű szó, kellemest, ékest jelent. Erre utal a Zselícia Faluközösség is, mely a térség falusi turizmusát segíti.

Zselícia: római kori provinciára utaló szó

Zselezo: szláv eredetű szó, vasat jelent

Zselod/Zselud: makkot jelent. A térségben elterjedt volt a makkoltató sertéstartás.

Hogy pontosan honnan is származik a név, az vitatott. Mindenki a szívéhez legközelebb állót választja a felsoroltak közül.

Ha be akarnánk határolni képzeletben a térséget, akkor az északi határ a Kapos folyó. Keleti határának megjelölhetjük a Dombóvár-Szentlőrinc vasútvonalat, délen a Szentlőrinc-Szigetvár vasútvonalat, míg nyugaton a Lad-Kadarkút-Kaposmérő települések a zselici térség határvonalai.

A táj csodálatos szépségeit felfedezhetjük csoportosan, vagy egyénileg, nappal vagy éjszaka, felejthetetlen élményt nyújt azoknak, akik szabadidejüket aktívan és a természetben kívánják eltölteni. Egy túraútvonalat ajánlok, de ezen kívűl még sok-sok egyéb lehetőség áll a kedves túrázni vágyó rendelkezésére. Ez a túra 45km hosszú. Ha teljesítmény-túraként akarunk végigmenni rajta, akkor elegendő rá egy nap, vagy egy éjszaka, de megszálhatunk közben a településeken található turistaházakban, és egyéb szálláshelyeken. Nem árt figyelembe venni, hogy a falvak életritmusa eltérő a városokétól. A boltok általában délelőtt 10:00-ig, és este 17:00-21:00-ig vannak nyitva. 

A túra kiinduló állomása Simonfa. Itt található a Zsendice sajtudvar, 500m-re pedig a kecskefarm. Egy zselici túra nem létezik anélkül, hogy ide nem nézünk be. A kecsketanya tulajdonosa, a mindig vidám Bandi, amellett, hogy a legfinomabb sajtokkal, kecsketejjel és ordával szolgál nekünk, a látnivalókkal kapcsolatosan hasznos tanácsokkal, és érdekes történetekkel lát el minket. A sajtudvarban biztosan nem fogjuk tudni megállni, hogy ne fotózzuk le a hatalmas komondort, és a méghatalmasabb kaukázusi juhászkutyát, akik a birkanyájat őrzik... pontosabban őriznék, ha a szamár átadná nekik ezt a szerepet.

A túrázó útjának első része réteken, majd jellegzetes zselici erdőségben halad egészen Gálosfáig. A helyiek elmondása szerint, a Zselic éghajlata hasonló a Mecsekéhez, vagyis télen enyhe, csapadékos időjárás jellemzi. Ezzel szemben nyáron mintha nem is dombok között lenne az ember, a levegő szinte beszorul a dombok közé, és csak az erősebb szélmozgások frissítik fel a dombokat. A kedves túrázó többízben találkozik a régmúlt hangulatát idéző pincékkel, végül egy csodaszép löszmélyúton ereszkedik le Gálosfára. A település rendezett, karbantartott, ápolt képet mutatott. „Gyerekbarát község” – fogalmazhatnám így is, mivel a falu főterén egy igényesen felszerelt játszótér, és park szolgálja az itt élőket. Gálosfáról érdemes megjegyezni, hogy a XVIII. századtól kezdve a Festetics család birtoka volt, akik 1772-ben kúriát építettek a területen. A környék jellegzetességeként lehet még említeni, hogy üveghuták működtek az 1700-as évek második felétől kezdve, majd porcelán manufaktúrák alakultak, amely üzemek gépeivel indult meg a pécsi Zsolnay gyár.

A Tótvárosi-erdő kaptatója után érdemes kitérőt tenni a Csepegő-kőhöz. Számomra ez az út egyik legérdekesebb természeti képződménye, hiszen ebből a homokkő képződményből a szó szoros értelmében folyik a víz. Érdemes ebben a kis völgyben jól körülnézni, hiszen rengeteg páfrányt lehet találni a sok csapadéknak és a forrásnak köszönhetően. Igazi „betyárparadicsomba” csöppen a túrázó, mivel a következő tíz kilométer során nem érint lakott települést, így gyakorlatilag most nyílik először mód a zselici erdőség részletesebb tanulmányozására. A Zselic uralkodó fafajai: tölgy, bükk, gyertyán, cser, hárs (az ezüsthárs itt őshonos!), de igen szép számban fellelhető a fenyő és az akác is. Sajnos a korábbi évtizedek erdőtelepítései során sok helyen alkalmazták az akácot, mivel a zselici homokos, löszös, agyagos talajt kiválóan megköti, ám sajnos a földből kizsigereli az ásványi és tápanyagokat, így gyakorlatilag terméketlen földet hagyva maga után.

Pár kilométer megtétele után érjük el Terecseny üdülőközséget. A községtől délre helyezkedik el három kisebb tó, amelyek két patak felduzzasztásából hoztak létre. A Zselic gazdag az ehhez hasonló tórendszerekben, mivel igen sok patak csordogál a völgyekben, amelyek felduzzasztásából remek halas- és szabadidőtavakat alakítottak ki. A tavak és a körülöttük elhelyezkedő árterületek több madár, rovar és hüllőfajnak biztosítanak szaporodási és életfeltételeket. Különlegesnek számít még pettyes gőte is, amelyet a figyelmes látogató egy kis szerencsével találhat is. Nem ritkák errrefelé a mezei siklók, melynek egyes képviselői akár a másfél méteres hosszúságot is elérik. A vadgazdálkodás miatt a területet nem ajánlatos éjszaka látogatni, hiszen ez zavarja a vadászok munkáját, és valljuk be: a természetnek is meg kellene hagyni a pihenést, elég, ha nappal zavarjuk az állatokat.

Terecsenyt elhagyva Kisbőszénfa következik. Fontos megemlíteni, hogy a zselici településnevekben a –fa végződés a falva szó rövidítéséből ered, bár szívem szerint én elfogadnám azt a magyarázatot is, hogy az erdők és a természet tisztelete miatt kapta sok község ezen végződést (például: Simonfa, Cserénfa, Bőszénfa, Gálosfa, Ibafa, Magyarlukafa stb.). Kisbőszénfa híres a Kerékkötő Csárdáról, amely egykoron a zselici betyárok találkozó és mulatóhelye volt. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után a magyar katonák közül sokan ebben az erdőrengetegben keresetek, és találtak békét és megélhetést. Sok esetben hozzájuk csatlakoztak a reményüket vesztett földművesek is. A zselici betyárvilág végét is a gépesítés jelentette, hiszen a vasút és a fakitermelés beindultával életterük folyamatosan csökkent, és ami eddig járhatatlannak és áthatolhatatlannak tűnt, az most egyszeribe megszűnt. A zselici betyárokra történt rövid megemlékezés után folytatjuk túránkat a halkan csörgedező Szenttamási-patak mellett, miközben mögöttünk folyamatosan halványul a civilizáció és Kisbőszénfa hangja. Mintha visszamentünk volna az időben…  A Lencsés-tetőt (271 méter), a Zselic egyik legmagasabb pontját és egyben vízválasztó gerincét vesszük célba.

Utunkat folytatjuk a Ropolyi vadászkastély felé. Az emléktábla már kissé megfakult szövegéből megtudhatjuk: Villa Rupul ősi település állott a mai vadászház helyén. Az évszámot nem sikerült pontosan kibogarásznunk, de az 1200-as majd az 1700-as évek kerületek említésre. A kúria udvarán egy kisebb kilátótorony áll, amelyről nem látni többet, mint a földről.

Befejező szakaszához érkeztünk utunknak, amely során a Kecskeháti erdészház érintésével leereszkedünk a 67-es útra, majd utolsó hegymenetként megostromoljuk a simonfai turistaházat és egy jó nagyot pihenünk. Egészségedre!

Persze ez a túra csak töredékét mutatja meg a zselici táj szépségeinek. Egy következő túra még hátra van: a Zselici Tájvédelmi Körzet. Erről majd később írok, ha kipihentem az előbbi túrát. Az biztos, hogy a kiindulópont Simonfa lesz!

A horhóban sétálunk

Oldal: Túrázzunk a Zselicben!
Zsendice Sajtudvar - © 2008 - 2024 - zsendicesajtudvar.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat